ÁTJÁRÓ

 Sz. Varga Ágnes /Kabó/ és Baksai József 
ÁTJÁRÓ című kiállítása

Sz. Varga Ágnes
A képzőművészet iránti korán jelentkező érdeklődése először Pirk János rajz szakkörébe, majd a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába irányította. Egyéni és szuverén módon alakított művészetére a szakma is felfigyelt, amelyet díjak, elismerések mellett különböző alkotóműhelyekbe és művésztelepekre történő meghívások jeleznek. Munkásságában az elmúlt évtized derekától bontakozott ki egy, az előzőektől feltűnően eltérő festői világ. Eltávolodott a szélesebb látványelemekből építkező, dinamikus, expresszív festésmódjától, csak néhány motívumot ábrázoló, meditatív jellegű, figyelemre méltó festői értékkel rendelkező, nagyformátumú pasztell- majd szénkompozíciókat kezdett készíteni.

A fény különleges szerephez jut az alkotásaiban, Kabó képein is egyértelmű a világosság létezése. Számos képét tájhoz, vagy élethelyzethez kötődő emlék előzi meg. Minden emléke fényélményekben rögzült, néhol már konkrétan szakrális jellegű képei őszintén vallanak egy titokzatos szépségű festői világon keresztül erről a meggyőződésről, magáról a hitről.

Baksai József
Festő szakon végzett a Képzőművészeti Főiskolán (1985–1990), mestere Sváby Lajos volt. Tanulmányai alatt a német Anselm Kiefer, illetve George Baselitz és Francis Bacon festészete hatott rá. Párizsban, Luxemburgban, Rómában járt tanulmányúton. Elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat (1990–1993), a Fiatal Művészek Stúdiója (1993) valamint a Római Magyar Akadémia ösztöndíját (1994), illetve Galtz Oszkár-díjban (1989), Barcsay-díjban (1994) és Munkácsy-díjban (2001) részesült. A festészet mellett a grafika területén is alkot. Alapvetően sorozatokban gondolkozik, ezekben egy-egy témakört jár körül, dolgoz fel.
A művészetnek, a művészi alkotásnak az ősi gyökereihez nyúl vissza. Számára a kép, akárcsak több ezer éves „kollégái” számára, éppen olyan valóságos, mint a természet erői. Nem azért fontos, mert jól esik nézni, hanem mert használni lehet, titokzatos erők laknak benne. A kép tehát a varázslás eszköze, a kép készítésének folyamata pedig azonosul a teremtéssel.
Baksai, amikor képet fest, újra teremti a rendelkezésére álló anyagot, amely közvetítővé válik. Az anyag, a matéria – legyen az vaskos rétegekben felhordott olajfesték, vagy leheletfinom grafit, vagy akár lazúros akvarell – megtestesíti kifejezni kívánt gondolatait, kapcsolatot teremtve valami magasabb szubsztancia és a művész, valamint az alkotó és a műveket szemlélő nézők között is.